Több, mint 100 üzlet országszerte
wintersale wintersale

Szakmai nap az AMNESIA-ban


2016. májusában a Csányi Alapítvány az AMNESIA-val közös alkotói pályázatot írt ki, melyre 11 alapítványi támogatott színvonalas, kreatív anyagot nyújtott be.

A pályázatot benyújtó tehetséges fiataloknak január 12-én lehetőségük nyílt az AMNESIA stúdióban egy szakmai nap keretén belül betekintést nyerni a mindennapi munkába. A közös programot a cég bemutatásával Prókai Éva, a márka tulajdonosa indította, aki a napot aktívan a csapattal töltötte. Két csoportban folytatódott a munka. A csapatok nekiláttak Horváth Barbara, Gombos Zoltán és Zirci Renáta vezető tervezők közreműködésével álmaik megvalósításába. Egy-egy tavaszi modell megalkotása volt a feladat, mely minden munkafázisa a fiatalok irányításával valósult meg a tervezéstől, az anyagválasztáson át, a modellezés valamint a szabásminta elkészítésén keresztül a mintavarrásig. A csodás tavaszi modellek marketing tervének elkészítése és értékesítési ötleteinek összegyűjtése sem maradhatott el, melyben Benkó Zsuzsanna értékes gondolatai segítették a csapatokat. Az elkészült darabok fantasztikusan álltak a megvalósítókon. A nap a teljes terv és az elkészült munka prezentációjával zárult.
Köszönjük ezt a fantasztikus napot az AMNESIA csapatának!


Így láttuk mi…
"Nagyon vártam ezt az utat, hogy betekintést nyerjek az Amnesia divatcég világába. A mai nap minden elképzelésemet felülmúlta. Kedvesek, segítőkészek és rendkívül közvetlenek voltak az ott dolgozók. Hihetetlen, hogy az anyag kiválasztásától a ruhatervezésen át a kivitelezésig mindent láthattunk és kipróbálhattunk. Jó volt látni az általunk megálmodott ruhát, ahogy elkészült. Nem is számítottam rá, hogy ennyi élmény után még ajándékot is választhatunk. Köszönöm az Amnesia dolgozóinak és a Csányi Alapítványnak ezt a felejthetetlen napot.” Majoros Ivett Pécs 3

„Minden nagyon fantasztikus volt! A megérkezésünk pillanatától kezdve mindenki nagyon aranyos és kedves volt velünk. Mindenkin látszott, hogy mekkora odaadással és szeretettel csinálja azt, amit csinál. Számomra egy életre szóló élmény, hogy így beleláthattam a folyamatba. A tervezéstől, hogyan jut el egy-egy ruhadarab az üzletek polcaira is akár. Nagyon érdekes volt a feladat, amit kitaláltak nekünk. Két csapatra osztva kellett megterveznünk egy tavaszias ruhát, és a kivitelezésben is segédkezhettünk. A mi csapatunk a színekből kiindulva tervezte meg a ruhát. Majd a terv elkészítése után szemmel követhettük, hogyan készül a szabásminta, a minta alapján a szabás hogyan zajlik, és még a mintadarab megvarrását is megfigyelhettük. A kész darabot egy csapattagunk fel is próbálta, majd elkészültek a közös fotók is az alkotásunkkal. Szerintem mindenki nagyon büszke az eredményre. Időközben meg is ebédeltünk, pizzát és gyrost. Ebéd közben találkoztunk Kocsis Alexandrával, aki kalandjairól mesélt nekünk. A nap végén még egy ruhadarabot is választhattunk magunknak kedvünknek és ízlésvilágunknak megfelelően. Majd ezzel körülbelül be is fejeződött a program, de szerintem mindenki egy csodálatos élménnyel és rengeteg inspirációval lépett ki az ajtón, és a tudattal, hogy merjünk nagyot álmodni.” Patyi Izabella Szeged 3

„Mindig is érdekelt egy divatcég működése, hogy hogyan születnek meg azok a csodás ruhadarabok, amiket végül kitehetnek az üzletek kirakataiba. Hát a mai napon az AMNESIA jóvoltából betekintést nyerhettünk a nagy titokba. Ráadásul a mi magunk által megtervezett ruhadarobon keresztül, ami csak még izgalmasabbá tette az egészet. Nincs nagyobb élmény, mint amikor látod fizikailag is megvalósulni, azt amit már megálmodtál.” Karácsony Csilla Kaposvár 1

„Ma egy felejthetetlen napot töltöttünk el az Amnesia-nál. Megismerkedtünk a márka történetével, és az ott dolgozó csapattal, akik nagyon vártak már minket. A nap további részében 2 csoportra osztva terveztünk egy egy szett ruhát, ami a nap végére el is készült és fel is próbálhattuk. Betekintést nyerhettünk, sőt részt is vettünk a szabásminta készítésben, a szabászatban, majd többen varrógép mögé is ültünk. Nagyon büszkék voltunk a munkánkra és hatalmas élmény volt mindannyiunknak. Köszönjük szépen a Csányi Alapítványnak és az Amnesia csapatának.” Cserna Vivien Jászberény 1

„Élveztem a nap minden percét! Lenyűgöző kollekciók, rengeteg inspiráció, elképesztő elegancia! Az Amnesiában tett látogatás egy örök élmény marad számomra. Hatalmas szeretettel fogadtak bennünket, és az egész nap családias hangulatban telt. Betekinthettünk a kulisszák mögé, végigkövethettük a folyamatot a tervezéstől egészen az eladási fázisig és megismerhettünk egy elképesztő csapatot. Köszönöm, hogy részese lehettem!” Bugyi Gabriella Jászberény 2